Mindig velem.
Egy éve már-
hogy egy
délután
eltünt,és már
messzejárt.
Burkolozva a
csendben
hangját néha
elővéve
távoljárt.
A tavaszi éjben
a hold fényében
előbukkanó szava
mint holdsugár
szobámban.
Kérdeztem
merre járt,
annyi-annyi
percen át.
Feleletre várva:
furcsa érzés
tánca.
Mikor régen,
nézve a Dunát,
hallgatva hajók zúgását,
halak csobbanását.
Érzed ujra létét,
emlékeid élesztik
szellemét.
Megjelennek a betűk
peregnek előttem.
Mindig veled-
lélek síkján.
S én elhiszem.
/Én/
2005.május környéke.
