ÁLOM (meng)
A hagyományos felfogás szerint az álom idején a lélek képes elhagyni az ember testét. A halhatatlanok nem álmodnak, mivel ők már vágyaktól, kívánságoktól mentesek. Az álom lehet jó vagy rossz előjel hordozója, jelentésük kibogozásával az jóslás körébe tartozó álomfejtés foglalkozik. Az álmok világa mindig nagy jelentőséggel bírt a kínai köztudatban, az uralkodók, császárok épp olyan fontosnak tartották, mint az egyszerű nép. Az álomban az ember különleges, távoli helyeken tehet látogatást, de a történeti és a szépirodalmi művekben se szeri se száma a legkülönbféle prófétikus álmoknak. Olykor az is előfordul, hogy az álom során az álmodó saját közeli jövendőjét látja meg és éli át valóságosnak tűnően. Az egyik legkorábbi kínai lommal kapcsolatos történet a filozófiai taoizmus nagy alakjához, Zhuangzi-hez kapcsolódik, aki azt fejtegeti, hogy álmában pillangóként látta önmagát, majd felébredve, miként dönthető el, hogy valójában ő, Zhuangzi álmodta-e, hogy pillangó, vagy épp most a pillangó álmodja magát Zhuangzi-nek. Ez a történet többek Szabó Lőrincet is megihlette (l. Dzsuang-ci álma). Az szépirodalomban számos híres történetet találunk, amely az álom világa illetve problematikája köré szövi a cselekményét. Ilyen pl. a Sárga köles álom, amely egy fantasztikus, tökéletes világ allegóriája, és arra a régi történetre nyúlik vissza, amelyben egy úton lévő ifjú egyszer megszállt egy fogadóban, s amíg házigazdája kölest főzött ő elszendergett. Álmában valószerűen lepergett élete, amelyben boldog házasságot kötött, szép hivatali karriert futott be, majd nyolcvan éves korában meghalt. Ekkor ébredt fel, és meglepődve tapasztalta, hogy még annyi idő sem telt el, hogy a köles megfőhetett volna. Ez a történet igen kedvelt a kínai irodalomban, több változatát számos korban újból és újból feldolgozták. A regényirodalomban az álommal kapcsolatos leghíresebb mű Cao Xuejin regénye, a 18. században íródott A vörös szoba álma (Hong lou meng).