Ó, azok a szent fák...
A fák, mint vallási, kultikus szimbólumok már valószínűleg az őskortól kezdve megjelentek az emberiség történetében. Bár tiszteletük és imádatuk különösen az ókorra volt jellemző, a mai napig találhatóak szent erdők, ligetek a világ számos országában.
Az őskor
Mivel a fák a Földünkön található legnagyobb növények, nem csoda, hogy már a történelem hajnalán felfigyeltek méltóságteljes megjelenésükre. Az őskorból származó leletek között viszonylag kevés archeológiai bizonyítékát találták a faimádatnak, bár néhány fából faragott totemről úgy vélik, hogy azok esetleg mágikus jelentősséggel bírtak.
Egyiptom
Az ókori Egyiptomban több fajta fa jelenik meg a mitológiában és az ábrázolásokon. A hieroglif írásjelek közül a fa szimbólumát a szikomorfügével (Ficus sycomorus) azonosítják. Ez a fa fontos szerepet tölt be a mitológiájukban is. A Holtak Könyve szerint egy iker szikomorfüge áll a mennyország keleti kapujánál, ott, ahol a napisten Rá minden reggel felemelkedik. A szikomorfügére úgyis tekintettek, mint az istennők (Nut, Isis és különösen Hathor) földi megtestesülésére. Ilyen fákat gyakorta ültettek sírok közelébe, a belőle készült koporsó pedig azt szimbolizálta, hogy a halott visszakerül a faistennő méhébe. Az ished nevére hallgató fának (ez feltehetőleg az avokádófa) a naphoz volt köze, a tcheret névre hallgató fűzfa pedig Osiris emlékének volt szentelve, hiszen ez a fa takarta be testét miután megölték.
A Deir el-bahariban található Hatshepsut temetkezési templomban (~ i.e. 1480) mirhafákat ültettek. Habár a belső szentély a sziklafalon belül található, a külső szentély teraszos kertjei Ámon Paradicsomának mására készültek abból a célból, hogy legyen egy olyan hely a Földön is, ahol otthon érezheti magát.
Egyiptomban az örökzöld datolyafa szintén szent volt, a pálma ág pedig Heh istennek, az örökkévalóság megtestesítőjének szimbóluma. (A későbbi korokban a pálmalevél, mint a termékenység és a győzelem szimbóluma jelenik meg, majd, mint Krisztus halál felett aratott győzelmének jelképe. A pálmalevél ugyanakkor a halhatatlanságot és az isteni áldást is jelenti, emellett sokszor párosítják össze keresztény mártírokkal. A pálmafa jelzi Pált, a remetét, Szent Kristófot, sőt Mihály arkangyalt is. Ezenkívül a pálmafa a paradicsomi kert szimbóluma is.)
Görögország és Róma
A fák fontos szerepet játszottak az ókori Görögország történetében is. Talán a leghíresebb erdő az Olympiaban található Zeusznak szentelt platánerdő volt. A tölgyfát szintén Zeusznak szentelték, a Dodonaban található Zeusz szentélynél levő tölgyfát jósnak tekintették, a leveleinek zizzenése volt Zeusz hangja, amelyet a papnők fordítottak le. A tölgyfa Pán fája is volt, míg a mirtusz Aphroditét jelképezte, Athénának pedig az olajfa jutott.
A görög mitológia történeteiben gyakran megesett, hogy emberek változtak fává. Atüszből fenyő lett, Smilaxból tiszafa, Daphne pedig Apolló szentfájává, a babérrá változott.
Sokszor a fák lelkei öltöttek (általában női) alakot. A Driádok erdei nimfák voltak, a fák védelmezői, akik egy baltával felfegyverezve bűntették meg azt, aki a fát bántotta.
Az ókori rómaiak szintén hódoltak a fa kultuszának. Róma városában állt egy Romolusznak szentelt fügefa a Fórum közelében, a Palatinusz hegy lankáján pedig egy szent som volt. Több helyen volt szent erdő is az ókori Rómában, erre utalást is találhatunk Vergilius Aeneisenek 8. könyvében.
Kelták, druidák
Egyes római szerzők szerint Gallia és Britannia keltái kisebb erdőkben imádták isteneiket. Ezeket a kis facsoportokat a kelták nemeton-nak nevezték, ez a szó a mai helységnevekben is megtalálható (például az Angliában található Vernemetonéban).
Sok kelta törzs neve utalt a fák iránti tiszteletükre (pl a Euburone-ok, azaz a tiszafa törzse vagy a Lemovice-k, azaz a szilfa törzse). A kelták úgy tartották, hogy a fák a szent bölcsesség forrásai, a druidák különösen a mogyorót érezték ennek.
A kelta mitológiában a tiszafa a halhatatlanság szimbóluma volt, máshol a megújhodást jelképezi. A villám által sújtott fa az életfája, és Plinius szerint a kelta druidák úgy vélték, hogy a villám által sújtott helyeken nőnek a fagyöngyök. A druidák a szent tölgyerdeikben tartották a vallási ünnepségeiket, és úgy hitték a tölgyfák belseje a holtak nyughelye.
A fák és a vallások
Talán nem meglepő módon a fák több vallás alapjaiban is felelhetőek. A fa a Bibliában gyakran szimbolizálja a hosszantartóságot, az erőt és a büszkeséget. Az Éden kertjének közepén két fát is találhatunk: az élet fáját és a jó és rossz tudás fáját. Ebből a két fából készült Krisztus keresztje is. Egy másik történet szerint Ádám Jeruzsálem közelében lett eltemetve, majd három fa nőtt ki a száján, amelyek a Föld közepét szimbolizálják. Az Ótestamentumban a fákat a Kánaánita vallással párosítják, Asehrah istennőhöz kötődnek, akiből az Izrealiták eredeztetik létre a saját monoteista Jahve kultúrájukat.
Asszíriában a fákat - ezen belül is legfőképpen a gyümölcsfákat - a termékenységgel párosították. Sok asszír domborművön találhatóak szárnyas istenségek, akik öntözik és védik a fákat. A szentfák, azaz az életfák Enlil isten imádatával voltak összefüggésben.
Egyes fák valami olyasmitől lettek szentek, ami a közelében történt. Gondoljunk csak Sziddhárta Gautamára, aki egy fügefa alatt meditálva érte el a megvilágosodást, azaz a Nirvánát és vált Buddhává.
Nékám Petra
