A tiszta miszticizmus
A racionális megismerés alapja az a hit, hogy a világ teljes egészében megérthető. A misztikus megismerés alapja az a hit, hogy a világ teljes egészében megtapasztalható. A racionális világszemlélet csakis olyan tapasztalati tényekre alapoz, amelyek fizikai érzékszerveink segítségével észlelhetők, minden egyéb megismerést a helyes következtetésekre bíz. A misztikus világszemlélet szerint az ember kellő letisztultsággal szert tehet arra a képességre, hogy tökéletesen egynek érzi magát a világgal, s többé nem tud különbséget tenni én és nem én, belső és külső világ között.
Itt már egyáltalán nincs helye értelemnek, logikának, racionalitásnak, mivel mindezek arra valók, hogy a világban különbözőségekettárjanak fel és rendszerezzenek, s minden különbségtétel eltávolít a világ mély egységének, alapvető természetének megtapasztalásától. Aki ebbe az állapotba el tud jutni, az az azonosulás, pontosabban az azonossá válás révén ismerheti meg a világot. A világ alapvető egységébe és ennek megtapasztalhatóságába vetett hit minden misztika alapja.
Saint-Exupéry meséjében a kis herceg által megszelídített róka ajándékul elárul egy nagy titkot: �Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.� A második mondattal a racionális világkép is tökéletesen egyetért, csakhogy szerinte éppen ezért van szükség az ész erejére, bonyolult logikai következtetésekre. A misztikus világkép szerint sem a szív, sem az ész nem segít a világ igazi megismerésében, sőt kifejezetten hátráltat. A világ misztikus egységének megtapasztalására egy külön �érzékszervet� kell kifejleszteni magunkban.
Ez az érzékszerv csakis teljes egészünk lehet, mivel ha csak egy részünk, egy valódi �szervünk� lenne, az újfent valamifajta megkülönböztetésre vezetne. A világ misztikus egységének megélése tudatunk egy egészen szélsőségesen speciális állapota. Logikailag semmiből sem következik, hogy ilyen tudatállapot valóban létezik, bár az sem vezethető le semmilyen racionális eszközzel, hogy ilyesmi nem létezhet.
Az sem logikai következménye a misztikus világképnek, hogy a misztikus tapasztalatnak valamiféle vallási élményhez kell kapcsolódnia. Többnyire ugyan ahhoz kapcsolódik, de ez nem szükségszerű. A keleti misztikusok épp olyan meghökkentően hasonló jellegű misztikus tapasztalatokról számolnak be, mint például a XII. századi keresztény misztikus Eckhart mester, holott vallási hátterük nemcsak Eckhart mesterétől, hanem egymásétól is alapvetően eltérő; néha tudatosan nem létező, mint például Dógen Zendzsi zen mester esetében, aki mellesleg Eckhart mester kortársa volt.
Ha a világ alapvetően a kevert stratégiákra épül, akkor a világgal való misztikus egybeolvadáshoz elkerülhetetlen a kevert stratégiák fogalmának mély átérzése, akkor is, ha ehhez eszközként nem a valószínűségszámítást használjuk, mint a játékelméletben. A misztikus azonosulás átérzi a világ összes dolgának összes kevert stratégiáját; az egyszám-játék pályázójától a fennmaradásáért küzdő tüskés pikóig. De, persze, ezek csak szavak, amelyek mind eltávolítanak a misztikus megismeréstől.
A tudományos gondolkodás minden erővel igyekszik száműzni a misztikumot, a misztikus gondolkodás pedig a racionalitást. Mindkét megismerési mód akkor éri el csúcsteljesítményeit, amikor ezt az erőfeszítését teljes siker koronázza. Ugyanakkor az emberben mindkét megismerési mód jelen van. A természet úgy alkotta meg az emberi gondolkodást, hogy e két alapvetően ellentétes megismerési mód kevert stratégiájából áll össze. Maga az ember nem lehet meg egyik nélkül sem. Van, akiben az egyik erőteljesebb, van, akiben a másik. De mindnyájunkban jelen van mindkettő.
