Szilfa (január 12-24., július 15-25.)
Mindig ő a csapat szószólója. Ebből következik az is, hogy irányíthatatlan: egyszerűen nem hajlandó másnak engedelmeskedni. Nem csoda, hogy már fiatalon arra törekszik, hogy minél magasabb rangra törjön az életében. Nagyon felelősségteljes, roppant erős akaratú, bármit véghez visz, amit a fejébe vesz. Ugyanígy kiáll a véleménye mellett is, kizárt, hogy bármi is eltántorítsa az eredeti elhatározásától.
Óvatosan bánik a pénzzel, de nem csak az alapvető dolgokra költ. Igényli, hogy szép, harmonikus otthonban éljen, s külső megjelenésére is nagyon ügyel.
Szereti a természetet, akár órákon át is bolyong magában egy erdőben vagy tóparton. Nagyvonalú, bár néha szörnyen makacs és önfejű. Ritka jó humora van, kifinomult intelligenciája és roppant gyorsan fogja fel a dolgokat - ezáltal bármit könnyen áttekint és praktikussá tesz.
Mindig kimondja, amit gondol, és ki nem állhatja a hazugságot. Néha túlságosan is őszinte, nem figyel oda, ha valakit ezzel megbánt. Ezt ő azonban nem így fogja fel, véleménye szerint a kegyes hazugság sem elfogadott. Minden vágya, hogy erkölcsösségét elismerjék.
A szerelemben megbízható, nagyon őszinte partner. Elvárja a feltétlen hűséget, de ez saját magára is vonatkozik. Szerelmét elhalmozza minden földi jóval. Szereti a szépet, ezért olyan társat keres, akivel meg tud jelenni. Fontos számára a család.