Erdei Fenyő (február 19-29., augusztus 24- szeptember 2.)
Olyan, mintha két személyiség lakozna egy emberben. Egyfelől igen egyszerű lélek, aki bármivel beéri, nincsenek nagy igényei. Másfelől viszont hajszolja az élvezeteket, luxus és kényelem után vágyakozik. Egész életén át ugyanaz a hivatása, ami mellett ő egyszer elkötelezte magát, azt végigviszi. Nagyon jó a szervezőkészsége, bátran hajt végre olyan dolgokat, amelyekhez másnak nem lenne bátorsága. Sosem elfogult, bármilyen helyzetben kitűnően feltalálja magát.
Az alaptermészete zárkózott, visszahúzódó, nehezen enged fel mások előtt, sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kitárja a lelkét, és hangosan kimondja a gondolatait. Sajnos sokszor kerget hiú ábrándokat, emiatt lépteit gyakran kíséri csalódás. Áldott jó barát és csodálatos társ. Akit megszeret, azzal törődő, figyelmes, kedves, de mivel túlzottan kritikus és mániákusan ügyel a rendre, kevés ember tart ki mellette sokáig.
Jól tud összpontosítani, elméjét és csodálatos vonzerejét is beveti, ha arra van szükség. A harmóniát keresi, kifejezetten bosszantja a káosz és az ostobaság.
A szerelemben nagyon hamar lángra lobban, a szenvedélye azonban legtöbbször szalmalángnak bizonyul. Aki mellett megállapodik, ahhoz hűséges - legalábbis gondolatban, néha-néha utat enged a kalandozásainak. Ha a párja nem mutat ki féltékenységet, hamar visszatér hozzá. A kapcsolatok elején szereti, ha őt irányítják, de mihelyt nyeregben érzi magát, azonnal átveszi a hatalmat.