Nagypéntek
Kialakulásának története
Az elsõ keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (nagypéntek és nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották egésznapos szigorú böjtölésben Jézus szavainak szellemében (Mt 9,19). Csak a 4.sz.-ban alakulnak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái eukarisztikus ünneplés nélkül. Jeruzsálemben egyetlen ima- és igeliturgiát tartanak különbözõ idõkben és különféle helyeken a szenvedéstörténet állomásain, beleépítve a szent kereszt elõtti hódolat ünneplésével.
A keleti szertatrtások a nyugati világot is erõsen befolyásolták. Rómában a 7. sz.-ban a pápa a kereszt-ereklyével mezítláb körmenetben a LAteráni bazilikából a jeruzsálemi szentkeresztrõl elnevezett templomba vonult, ahol a papság és a nép a kereszt-ereklye elõtt hódolt. Ugyanakkor két ószövetségi olvasmányt és Szent János szenvedéstörténetét is olvasták. Az ünnepélyes egyetemes könyörgések zárták le az igeliturgiát.
A kereszt leleplezésének, felmutatásának és hódolatának dramatizált kiépítése a gall rítusú liturgiában történt.
A nagypénteki szertartás idõpontja az õskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához (délután 3 óra) igazodott. Ez egyben a középkori böjti misék kezdete is volt: a nona imaórája. Amikor azonban késõbb a nona végzését már a délelõtti órákban is engedélyezték, a nagypénteki liturgia is délelõttre került. XII. Pius pápa 1956. évi reformja állította vissza a délutáni ünneplést.
