
2008.01.18. 17:38 Palmalegyezo

Tisztelt Területi Egyeztető Bizottság !
================
Azzal a kéréssel fordulok a t. Területi Egyeztető Bizottsághoz, hogy
családi pótlék ügyemben állást foglalni szíveskedjenek.
1962 - ben nősültem. Özvegy asszonyt vettem feleségül, akinek volt egy
felnőtt leánya.
Apám gyakran ellátogatott hozzánk, minek az lett a vége, hogy, hogy
feleségül vette mostoha leányomat.
Ezek után természetesen mostohaleányom lett a mostoha anyám, az apám
pedig a vejem.
Apám feleségének, illetőleg a mostoha leányomnak, aki egyben az anyám,
született egy fia, akinek ezek szerint a mostohatestvére vagyok,
mivel a mostohaleányom anyjának vagyok a férje és így a feleségem lett
a nagyanyám.
Időközben azonban a feleségemnek is született egy gyermeke, aki apámnak
a sógora lett, nekem pedig a nagybátyám egy személyben,
mert ha a mostohaanyám testvére a fiam, akkor magamnak az öreg apja
vagyok.
Kérem megítélni jár-e családi pótlék a gyerekemnek, illetőleg a
nagybátyámnak ?
Szólj hozzá!
2008.01.17. 10:37 Palmalegyezo

A SZEGÉNYSÉGRŐL
"Istent látom minden emberi lényben. Amikor a leprások sebeit mosom, úgy érzem, mintha magát az Urat ápolnám. Hát nem egy csodálatos tapasztalat?"
– 1974-es interjú. "Amikor ezt a pusztaságot látom, haragot érzek. Egyébként nem engedem meg magamnak a haragot, de miután láttam Etiópiát, nem tudok ezen segíteni."
-- Washington 1984. "A legszörnyűbb szegénység a magány és az érzés, hogy senki sem szeret minket."
"A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és kivetettség érzése."
"A világban nagyobb az éhség a szeretetre és elfogadásra, mint a kenyérre."
"Olykor azt gondoljuk, a szegénység: éhesnek, mezítelennek és hontalannak lenni. Mégis a legnagyobb szegénység nemkívántnak, nem szeretettnek lenni és tudni, hogy senki sem törődik veled. El kell kezdenünk gyógyítani ezt a szegénységet a saját otthonainkban."
6 komment
2008.01.16. 13:40 Palmalegyezo

Bolla Gábor: A lepke cipője
Pille Pali egy fűszálon ébredt fel amikor az első napsugarak megérintették a csápocskáit. Hamar kitárta a szárnyait a fény felé, mert csak akkor tud repülni velük, ha felmelegednek. Megmosta az arcát egy csepp hűvös, reggeli harmatban, felhörpintett egy másikat, majd elrugaszkodott a fűszálról.
Vidáman lebegett a kergetőző, könnyű szellők hátán. Táncoló pitypang ernyőcskék között szállt csapongva és látta, hogy lent a réten ezerféle, szebbnél-szebb virág nyílik. Ennek nagyon megörült, mert szívesen szívogatott volna egy kis mézédes nektárt.Így hát lassan leereszkedtt egy kamillaágra, ahol rátalált hamar a finom eledelre. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és eszegetett. Hírtelen megpillantott egy nagy bogarat a földön, éppen a kamillabokor alatt. - Hát te ki vagy és mit csinálsz itt!? - kiáltott le a pillangó. - H
h
hogy én? K
k
ki vagyok? - dadogta meglepődésében a bogár. - Én vagyok a futrinka, és éppen a cipőmet kötöm, ha tudni akarod. - A micsodádat? - A cipőmet. Az meg mire jó? - Hát, nem kopik el a lábam a sok futástól. Tudod, egész nap szaladgálok, azért is hívnak futrinkának. Pille Pali csodálkozva hallgatta, közben nem vette le a szemét a cipőről, ami meggymagból volt faragva. -
Bizony, kellene nekem az a cipő, - gondolta, - jól mutatna a lábamon. - Add nekem a lábbelidet te futrinka! - kérlelte. - Szükségem volna rá! - Nem-nem! Nem lehet! - mondta a bogár. - Azt nem adhatom, hacsak
- Hacsak? - Tiéd lehet, ha cserébe adsz a szárnyad aranyporából! - Rendben, áll az alku! - válaszolta Pali, és mindjárt meg is töltött egy virágkelyhecskét aranyporral. Cseréltek, a bogár fogta a port és nagy örömmel elsietett vele. Pille Pali megkopogtatta a cipőt, beledugta a lábát, mászkált benne egy kicsit, majd megprobált felszállni. Igen ám, de túl nehéz volt a cipő, mindig visszahúzta a földre, nagyokat huppant, néha fejreállt. Mindenféle bogarak, csigák, kukacok gyűltek köré, és a hasukat fogták a nevetéstől.
A végén már ő is csak nevetni tudott, meg sem probált már felrepülni. Amikor aztán jól kimulatta magát, hirtelen levette a cipőket, és így szólt: - Sajnos túl nehéz ez a cipő. Nem vihetem magammal, mert mindig lepottyanok. Talán majd egyszer veszek magamnak egy kisebbet. Most azonban irány a lég! - kiáltotta, és felemelkedett a magasba, ahonnan újra láthatta a sok-sok piros pipacsot, meg fehér margarétát. Boldogan lebegett a virágos mezők felett, közben elhatározta, hogy a következő napon még azt a széles folyót is át fogja repülni, amin olyan nagy hajókat látott, vagy az erdőt, de az is lehet, hogy a várost.






