Nyilvános képtár a lelkem,
de van benne
egy különterem,
ahová
rajtam kívül
az idegeneknek
szigorúan tilos - a bemenet.
A többi terembe
bárki beakaszthatja a képét,
nem tudom ellenőrizni,
hogy hamisított
vagy az eredeti? -
de idebent
csend van és áhítat
és néhány rézkarc,...
úgy - ahogy én látlak benneteket
(Vándor L)
A falu nagyszájú legénye erejével henceg a kocsmában. Ábel megunja, s azt mondja neki:
- Fogadjunk százezer lejbe, hogy amit én eltolok talicskával, azt te nem tolod vissza.
- Na fogadjunk!
Kerítenek egy talicskát, s a kíváncsi vendégek kíséretében kivonulnak az utcára.
- Na lássuk! - húzza ki magát a nagyhangú.
- Jól van! - bólint Ábel. - Akkor ülj bele!
Egy régi hajnal
Emlékezem: a hold sarlója bágyadt,
Már harmat sírt a szürkülő mezőn,
Az éjszakára hideg bánat áradt
S én mentem, országúton, könnyezőn.
Már harmat sírt a szürkülő mezőn
S az éjszakai mámor tovalengett,
Nem ujjongott már gyantás hegedű,
Hogy vágyakat hazudjon még szivemnek.
Az éjszakai mámor tovalengett
S az országút a végtelenbe tűnt
S én nem találtam könnyező szivemben
A mindig odarejtett hegedűt.
Az országút már végtelenbe tünt,
Mint múltam és reményem és a mámor,
A végtelenre szürke köd feküdt
S én mentem, mentem ki a vén világból.
A múltam és reményem és a mámor
Mind elhagyott. Beteg, kábult fejem
Gondolkozott asszonyhaj illatáról
S elbíbelődött holmi verseken.
Gondolkozott beteg, kábult fejem,
Valami szépet próbált még akarni,
Szétnézni még a tűnő életen
Oly rút a fűbe íly árván harapni.
Valami szépet próbált még akarni,
Egy emléknek kendővel inteni,
Egy bolondságra még halkan kacagni,
Egy csók ízét ajkamra küldeni!
Egy emléknek kendővel inteni,
A pisztoly csövét búsan simogatni,
Ó összes májusok emlékei,
Be furcsa így, hajnalban sírva halni.
De még furcsább az életben maradni,
Az országútról más utakra térve
S városokon át és könnyeken át,
Sírokon át és reményeken át
Csak botorkálni új napok elébe.
Sajnos nem tudom ki irta. Ha valaki tudja, akkor sugja meg nekem.-))
Paudits Zoltán: Kereslek a Holdban (dalszöveg)
Közeleg az éjjel,
mesebeli fénnyel,
csillag lesz a párnám,
szívem a Hold ágyán
titkon szívedhez ér.
Repülünk a széllel,
összeforrva két jel
száll a felhőkön át.
Messze visz az álmom,
táncol velem,
lépteidet várom,
súgod nevem,
ránk borul az éjfél
és a Hold tüzénél
szíved szívemhez ér.
Átölel az éjfél
és a Hold tüzénél
szívem szívedhez ér.
Kék szárnyakon szállunk,
innen fentről most száz csodát
látunk megint,
és újra él vágyunk,
a lelkünk a vén Hold
árnyán kering.
Ááá...
Kereslek a Holdban.
Közeleg az éjjel,
táncolsz velem,
mesebeli fényben
súgod nevem.
Repülünk a széllel,
összeforrva két jel
száll a felhőkön át.
Átölel az éjfél
és a Hold tüzénél
szívem szívedhez ér.
Kék szárnyakon szállunk,
innen fentről most új csodát
várunk megint,
és újra él vágyunk,
a lelkünk a vén Hold
árnyán kering.
Ááá...
Kereslek a Holdban.
Ne vidd el az álmom,
hagyd meg nekem,
várhat kinn a hajnal,
fogd még kezem.
Ringass el a csöndben,
és a fehér ködben
szívem szívéhez ér.
Álmodom a csöndben,
te legyél mögöttem,
ha szíve szívemhez ér.
Kék szárnyakon szállunk,
innen fentről most száz csodát
várunk megint,
és újra él vágyunk,
a lelkünk a vén Hold
árnyán kering.
Ááá...
Kereslek a Holdban.
Véget ért az éjjel,
táncolt velem,
mesebeli fényben
súgta nevem.
Átölelt az éjfél
és a Hold tüzénél
szíve szívemhez ért.
Repültünk a széllel,
égbe vésett két jel
átélt ezer csodát.
