csak en

Jóreggelt!:-)

Szép álmokat!:-)

FORDÍTOTT REGGEL

Úristen! Már megint!
Nagyon fájt a feje. Úgy érezte, mintha valami szívná ki az agyát. A szeme is belefájdult, enyhén könnyezett. Fájó tagjaival felkászálódott, a konyhában felkapcsolta a villanyt. Fájt a fény, ahogy az a szemébe villant.
Ez a nap maga a fájdalom - gondolta, s lassú céltalan mozdulatokkal elkezdte készíteni a reggelit. Szeme lassan abbahagyta a lüktetést, de a feje még mindig iszonyúan fájt.
Kinyílt a kisszoba ajtaja és a kislány jött ki pólóban, kissé álmos szemmel, kócosan.
Az anyjára nézett, szájához tapadt fürtjeit kisimította az arcából, és halványan elmosolyodott.
Állt egy darabig csendben komolyan, aztán megkérdezte:
-Már nem vagy mérges?
-Menj öltözni! - mondta az anyja keményen.
A kislány szó nélkül kifordult a konyhából. Nem sírt, nem is lett szomorú.
Megint nem azt csinálja amit kell! - gondolta az anyja magában - Mi az hogy MÁR ?! Nem is azt csinálja amit kell és még Ő beszél. Meg se érinti amit mondok!
Így volt ezt tegnap este is.
Türelmetlen volt, és feszült.
A kislány játék közben nagyon hangos volt, amitől megfájdult a feje. Többször kérte, hogy halkabban játsszon, de a hangos hancúrozás tovább folyt.
Máskor ez nem okozott gondot, de most ideges volt, feszült, és egyszerűen nem tudta elviselni ezt a hangoskodást.
Keménnyé vált és haragos lett.
Míg a gyerekek fürödtek, bement, és leült a kanapéra, Ő maga is értetlenül szemlélve türelmetlen haragját.
Mi ez? Mi az isten történt? Miért?
Aztán elkezdte maga előtt megmagyarázni: hogy, mert hiába kérte, csak követelőznek, Ő meg mindent tegyen meg, hogy jó anya legyen, de cserébe egy kis nyugalmat sem kérhet, és nincs kérés, csak nyafogás, és Őrá különben sem figyel senki...
Kezdte végtelenül egyedül érezni magát. Mielőtt azonban teljesen elmerült volna ebben az érzésben megkeményedett az arca:
Nem baj! - gondolta - hát akkor nem leszek tökéletes anya! Elég volt. Ideje, hogy Ők is adjanak valamit.
A kislány ekkor bejött. Nézte az anyját csendben, aki összeszorított ajakkal, keményen nézett vissza rá. Nyugodt volt a kislány.
Mintha bezárkózott volna - gondolta az anyja.
-Na mi van ? Mit akarsz? -kérdezte tőle keményen.
-Kész vagyok. - felelte halkan a kislány.
-Igen?! És akkor mi van? Mit kell akkor csinálni? És miért nem csinálod? Mindent én mondjak meg? És ti még azt sem csináljátok... - és csak mondta, mondta a magában felállított igazolásokat, a gyermekei nyakába zúdítva.
Azt várta,a kislány elsírja magát, de csak állt, és nézett rá nagy szemekkel, némán, látszólag nyugodtan.
Tulajdonképpen értetlen volt. Nem értette a szavakat, és azt sem, hogy mi a baj, csak azt látta, hogy az anyja dühös, nagyon dühös, de nem tudta miért. Kicsit tehetetlennek érezte magát ebben a helyzetben.
Fáradt. - gondolta.
Az anyában a keserűség teljesen szétterült e közömbösség láttán, és lehajtotta a fejét.
Sír? - kérdezte a kislány magában.
Valahogy úgy érezte, mintha megfordultak volna a szerepek. Anyja lenne a dacos kisgyerek és Ő a komoly felnőtt, aki majd segít neki, aki megvigasztalja.
Megmagyarázhatatlanul valami szeretethullám járta át és kis keze nagyon óvatosan elindult, hogy megsimogassa anyja haját.
Ebben a pillanatban azonban az anya hirtelen elfordította a fejét, és ha lehet, még dacosabban mondta mint eddig:
-Menj már lefeküdni! Mit állsz itt?!
A kislány ijedten visszakapta a kezét. Bár nagyon megijedt, mégsem sírta el magát, csak a szemei kerekedtek el.
Az anya látta az előbbi mozdulatot. Várta, várta újra, hogy a kislány megismételje a mozdulatot, majd türelmetlenül újra rászólt:
-Menj már! - Nem kell, hogy szeressen! Nem kell! - gondolta.
A kicsi bizonytalanul megkérdezte:
-Nem lesz mese? - Aztán, hogy nem kapott választ, lassan kiment.
Miután a gyerekek lefeküdtek, az anya betakarta Őket, jó éjt kívánt, és kiment.
Fáradtnak és kétségbeesetnek érezte magát. Mélységesen szomorú volt, és olyan jó lett volna sírni, úgy gyerekként.
Gyerekként... Hiszen a kislány se sírt. Mintha elbújt volna a saját világába. Meg se érintették a szavaim. - gondolta - Bezárkózott, és minden lepattant róla. Minden! - Sírta el magát végre. Rossznak, kegyetlennek érezte magát. Sajnálta a kislányt, önmagát...
Most meg itt áll az otthagyott mosogatni való előtt, és majd szétmegy a feje. Nem érdekes. - gondolta. Majd bekiabált az ajtón:
-Kész a reggelitek! - és elment öltözni.
Egyszercsak meglátta, hogy a kislány az ajtóban áll, és csak nézi, nézi Őt.
-Mi van, megetted a reggelid?
-Már kész vagyok. - mondta a kislány nyugodtan, csendesen.
-Jól van, de én még nem! - mondta az anya türelmetlenül.
-Tudom, jöttem segíteni.
-Mit akarsz te segíteni?
-Gondoltam beágyazhatnék.
Miért nem megy el? Miért nem hagy békén? Különben sem szokott reggel segíteni.
-Miért? - kérdezte meg végül halkan.
A kislány hanyagul hátravetette a kifésült fürtjeit, és azt mondta:
-Mert te vagy a legjobb anya!
Ez a kijelentés teljesen megdöbbentette. Nagy kerek szemmel nézett a gyerekre, azt hitte szétfeszíti a belsejét valami.
-Nem - mondta végül - nem vagyok az. És most menj!
Hangja kemény volt, de halk és közben eleredtek a könnyei, csak úgy maguktól.
A kislány már nem csak érezte, tudta, hogy megfordultak a szerepek. Odament az édesanyjához, átölelte a lábát, és adott egy puszit a hasára.
Az anya dacos gyerekként tolta el magától:
-Menj fésülködni!
-Már megfésülködtem! - nevette el magát a kislány. - Nem látod? - És elindult kifelé.
Az ajtóban megfordult, és felnőttes fejcsóválással megjegyezte:
-Jaj, anyu, nagyon szeretlek!
Az anya döbbenten, a fejfájásáról megfeledkezve, szinte öntudatlanul felvett egy újabb pólót - a másik tetejére.

Meseszép estét!:-)

Hazaértünk. Minden szép és jó volt.:-)
Kellemes hétvégét Mindenkinek!:-)

Egy kis időre elköszönök.
Mindenkinek szép mindent,nem tudom mikor jövök,de egyszercsak itt leszek!:-)

Tetszik.:-))

A felbecsülhetetlen hit

Ching Hai Legfelsőbb Mester
Hsihu, Formosa

Ennek a történetnek "Guru Bhakti" a címe. Szanszkritül a guru Mestert, Megvilágosodott Mestert jelent. Bhakti odaadást, egy Mester iránti tökéletes engedelmességet jelent, hogy csak rá gondolunk, minden tettet, beszédet és gondolatot Neki ajánlunk. Bármit is mond egy Mester, vagy egy Megvilágosodott Mester, vita nélkül teljesen engedelmeskedünk. Ezt hívják szanszkritül Guru Bhaktinak.

Réges régen volt egy ember, aki őszinte kereső volt. Valahányszor hallotta, hogy egy nagy Mester előadást, vagy egy erényes ember beszédet tartott, nem vesztegette az idejét, hanem rögtön a helyszínre ment a feleségével. Az előadásokból megtudta, hogy egy Megvilágosodott Mester áldása kell ahhoz, hogy elérjük az Igazságot vagy a szent-létet, és hogy eggyé váljunk Istennel, így elkezdett kutatni egy tökéletes Mester után. Rengeteg helyre elutazott és egyik Mesterrel a másik után találkozott, de mindig talált hibákat, amelyek hatására nem látta őket tökéletesnek. Ezért képtelen volt egy igazi Mestert találni.

Azok a Mesterek azért nem voltak elég jók a számára, mert tudatában rossz elképzelés volt. Túl sok könyvet olvasott, az összes szentírást beleértve, ami nagyon önteltté tette, és emiatt másokban állandóan a hibát kereste. Például elégedetlen lett volna egy igen megvilágosodott, de tanulatlan Mesterrel, aki nem tud olvasni és alig ismeri a szentírásokat. Elfordult volna egy olyan Mestertől, aki nem tudja vitában felülmúlni, vagy nem tudja, melyik szentírásból való egy bizonyos versszak. Így nem tudott ráakadni egy Megvilágosodott Mesterre. Ha még mindig ilyen kritikus a hozzáállásunk és öntelt a gondolkodásunk, akkor persze képtelenek leszünk megtalálni a saját Természetünket. Még ha egy Megvilágosodott Mester pontosan a szemünk előtt lenne, akkor sem látnánk meg.

Egyik nap ez az ember nagyon csalódottnak és lehangoltnak érezte magát odahaza. Azt hitte, hogy nincs remény arra, hogy valaha is találjon egy olyan jó Mestert, aki az odaadását megérdemelné. Amikor a felesége odament hozzá, hogy megvigasztalja, elmondta neki minden aggodalmát. Azt mondta, mivel még találnia kell egy Mestert, aki képes megszabadulást adni neki, nagyon aggódik, hogy meghal megvilágosodás nélkül. A tudatában tisztább és kevésbé tanult felesége így vigasztalta: "Miért nem megyünk egyszerűen az erdőbe és meditálunk ott? Imádkozunk majd, kántáljuk a szentek és Isten nevét és könyörgünk Istenhez, hogy küldjön nekünk egy Mestert. Az Isten által küldött első embert a Mesterünkként fogjuk tisztelni." Mivel a férj nem tudott jobb ötletet kitalálni, beleegyezett. Másnap elmentek az erdőbe és leültek egy út mentén imádkozni.

Értékes zsákmányával pont akkor járt arrafelé egy haramia. A pár azonnal lecsapott rá, leborultak előtte és könyörögtek neki, hogy fogadja el őket tanítványának. [Nevetés] Esdekeltek neki, hogy tanítsa meg őket meditálni és áldja meg a mantráikat. Indiában a mesterek vagy fejlettebb spirituális gyakorlók gyakran nagyon hosszú szakállt növesztenek és sáfrányszínű köntösbe öltöznek, és ott ülnek, hogy az emberek tanítványaikként meghajoljanak előttük. Bár az indiaiak már jól ismerik a mantrákat, mint "Om Mani Padme Hum" vagy "Nam.. Nam.. Nam..", a mester a felajánlás idején megáldja ezeket a mantrákat, hogy a mantra kántálásukat attól a naptól fogva hatékonnyá tegye. Ezt nevezik a mantra megáldásának. Bár még mindig ugyanazokat a mantrákat kántálják, hatékonyabbnak tűnnek, miután egy mester beavatottjaivá váltak. Ezért Indiában sok mester folytat ilyenfajta szertartást.

A pár kényszerítette a banditát, hogy legyen a mesterük, és mint mindenki más, megkérték, hogy áldja meg a mantráikat. Nem tudták, hogy bandita volt. Mivel nem tudott tőlük megszabadulni, a bandita meglepett és rémült is volt. A pár akkor elmesélte neki a Megvilágosodott Mester utáni sikertelen kutatást, és a fogadalmukat, hogy aznap az erdőben ülnek és az első arra járó ember tanítványaivá lesznek. Bíztatták, hogy ne fusson el, mert ő a mesterük. A szavaik megérintették a bandita mélyen levő Isten Természetét. Úgy érezte, hogy nem tudná becsapni őket, de amikor megpróbálta felfedni a valódi azonosságát, a pár egyszerűen nem hallgatott rá. Ha nem fogadja el őket tanítványnak és tanít nekik szent mantrákat, akkor biztosan nem engednék, hogy elmenjen. Nem törődtek vele, hogy ki volt ő; tökéletesen biztosak voltak afelől, hogy ő a mesterük.

Kezdetben a bandita nagyon meghatott volt, de hamarosan félni kezdett, és ideges lett. Ha továbbra is ragaszkodnak hozzá, nagy bajban lesz, amikor a rendőrség elkapja. Kétségbeesésében, csakhogy megszabaduljon megígérte, hogy tanítja őket, és megparancsolta, hogy térdeljenek le. A pár letérdelt és megalázkodott a felajánlás ünnepélyes szertartásában. Akkor utasította őket; "Most itt fogtok ülni, tegyétek a kezeteket a fületekre, csukjátok be a szemeteket, és maradjatok nyugton. Ha csak megmoccantok, Isten el fog menni. Maradjatok ebben a helyzetben, és ne álljatok fel az utasításom nélkül. Akkor feltétlenül látni fogjátok Istent." Megparancsolta nekik, hogy így tegyenek, hogy el tudjon szabadulni, mivel két kézzel tartották a lábát és nem engedték, hogy elmenjen.

A hálás pár csendben ült, kezeiket engedelmesen a fülükön tartva. Egész nap és egész éjszaka ültek ott, ugyanazon a helyen, anélkül, hogy ételt vagy vizet vettek volna magukhoz. Nem mertek megmozdulni, vagy kinyitni a szemüket, hogy lássák, velük van-e még a mesterük. Hosszú idő elteltével a lábaik elzsibbadtak, a testük nyilallott, és a kezeik fájtak. Azonban nem volt más gondolatuk csak az őszinte vágyódás, hogy lássák Istent. Továbbra is ott ültek teljes hittel.

Vishnu és Lakhsmi rendkívül meghatódott tőlük. Az indiaiak számára Vishnu a mennyei urak egyike. A jin és jang energiák szerint Vishnu a jang és Lakshmi a jin, ami a női szívet képviseli. Mélyen meghatódva Lakshmi megkérte Vishnut, hogy jelenjen meg a párnak. Az őszinteségüktől és a ténytől meghatódva, hogy ülve maradtak olyan hosszú ideig annak ellenére, hogy becsapták őket, Vishnu úr megjelent nekik. A pár nagyon örült, de nem merték kinyitni a szemüket, vagy felkelni, hogy imádják őt. Semmit sem mertek tenni, mert a mesterük úgy utasította őket, hogy ne keljenek fel, vagy nyissák ki a szemüket az engedélye nélkül.

Vishnu úr így szólt hozzájuk: "Most, hogy tudjátok, hogy eljöttem, felkelhettek, és abbahagyhatjátok ezt a sok szenvedést." Ők még mindig nem mertek felkelni. Nagyon hálásak voltak neki, amiért eljött hozzájuk, hogy lássa őket, de nem tudtak engedetlenek lenni a Mesterükkel szemben, hogy engedelmeskedjenek Neki. Milyen megalázó! A bandita nagyobb volt Istennél. (Nevetés) Vishnu úr nem bírta látni a szenvedésüket, ezért elment a palotába, és megjelent a királynak egy álomban. Addigra a banditát elfogta a rendőrség és a királyi börtönbe vetették. Túl komoly bűntetteket követett el ahhoz, hogy egy átlagos börtönbe tegyék. Amikor Vishnu úr a királynak álmában megjelent, utasította a királyt, hogy gyorsan engedje szabadon a banditát. A király azonban nehéz karmával terhelten és rémálmok által gyakran kísértve azt hitte, hogy ez is csak egy másik rossz álom volt, és figyelmen kívül hagyta őt. Vishnu ismét eljött az álmában, de a király még mindig nem értette. Csak amikor már harmadszor álmodta ugyanazt, akkor ismerte fel, hogy valami nincs rendben.

Eközben Vishnu úr a banditának is megjelent egy álomban és kérte, hogy amint szabadon engedik, szabadítsa fel a párt az erdőben. Elmondta a banditának, hogy ők még mindig ott ülnek a fülüket befogva, és napok óta egy falatot sem ettek, egy kortyot sem ittak. Halálukon voltak, és ezt Isten nem tűrhette. Amikor a király a harmadik álma után szabadon engedte a banditát, a frissen szabadult férfi az erdőbe sietett, amint álmában utasították. Utasította a párt, hogy keljenek fel, nyissák ki a szemüket, engedjék le a fülükről a kezüket. Mihelyst így tett a pár, mély hálájukat fejezték ki a "mesterüknek", mert az ő kegye révén Isten megjelent nekik. Akkor a bandita megosztotta velük a saját álombeli találkozását Istennel.

Hirtelen egy hangot hallottak az égből, ami így szólt hozzájuk: "Valóban nagyon meg vagyok hatva és örvendek a mesteretek iránti teljes, a kétség legkisebb nyomától is mentes odaadásotoknak. Megígérem, hogy ismét eljövök, hogy lássalak benneteket. Mostantól fogva folytathatjátok a Szent Nevek kántálását, Isten imádását, és meditáljatok két és fél órát minden egyes napon. Ne felejtsétek el szigorúan betartani a vegetáriánus étrendet és az öt szabályt. Feltétlenül megszabadítalak titeket, amikor meghaltok." Attól a naptól kezdve a bandita új életet kezdett és csatlakozott a párhoz a spirituális gyakorlásban. Ez olyan csodálatos! (Taps)

Van egy megjegyzés a könyvben, ami így szól: "Ha igazán hűségesek vagyunk egy mesterhez, mégha ő esetleg nem is valódi Megvilágosodott Mester, ez akkor is hatékony. Ha azonban ilyen hitünk lehet egy banditában, ez kétségtelenül azt jelenti, hogy eljött a saját mesterünk, kinyílt a bölcsességünk, és másokkal szemben többé nem teszünk megkülönböztetéseket. Így feltétlenül elérjük a gyümölcsöket, de nem a Mester vagy a módszer miatt." Ezt gondolják az indiaiak. De ne felejtsük el, hogy ez a Vishnu csak a második birodalomból való. Nem könnyű a legmagasabb Istent látni. Még így is szokatlanul nagy dolog egy átlagember számára, hogy a második birodalom urát lássa közvetlenül azután, hogy egy banditát a mestereként tisztel!
A bennem levő hitetek mélyen megindított, és én is imádkozni fogok Istenhez, hogy segítsen titeket. Feltétlenül megszabadultok, amikor meghaltok. (Taps) Alapvető fontosságú, hogy jól meditáljatok, és nagy hitetek legyen, engem mint személyt teljesen elfelejtve. Akkor feltétlenül lesznek spirituális képességeitek. Amikor igaz hitetek és odaadásotok van egy Mester iránt, akkor még Isten is jön. Meditáláskor ragyogó fényt és mennyei zenét hallotok majd. Rengeteg válaszotok lesz. Ez azt mutatja, hogy már az elég, hogy van hitünk, nem számít, hogy a Mester jó-e vagy sem. Azt, hogy jó vagyok-e vagy sem, megtudod, amikor meghalsz.

"Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként lábujj-hegyen és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára teremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet." /részlet Vass Albert: Tavak és erdők könyve/