
2007.05.14. 17:34 Palmalegyezo

A fák tanitása.
Mit tudhatnak a fák,
amit mi nem tudunk?
Mi emberek,
akik a földre csüngő csupasz karunkat
csak akkor emeljük,
ha falánk ajkunk enni, inni kér...
s futunk, gyűjtünk,
nem tudjuk hová, miért?
De nézzétek
az ezerkarú fák fáradhatatlan ágait,
mozdulatlan a homorú ég felé tárulkoznak...
Miért futnának, miért gűjtenének?
Égtől, földtől mindennap megkapják
ami kell.
Lombjaikat paskolja szél,
mosdatja eső,
nyújtóznak egyre följebb
zölden derengő tiszta homlokukkal
fényindáikon a nap felé.
Nem aggodalmaskodnak,
tudják a Törvényt,
mely a mezők liliomai,
ég madarai felett is őrködik,
s gondtalan sütkéreznek
a mindenség sugarában.
(Tollas Tibor)
Szólj hozzá!
2007.05.14. 15:20 Palmalegyezo

Reményik Sándor - Mi mindíg búcsuzunk...
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
4 komment
2007.05.14. 12:56 Palmalegyezo

Egy kereskedő elküldte fiát a minden ember legbölcsebikkéhez, hogy tudakolja ki tőle a Boldogság Titkát. A fiú negyven napig vándorolt a sivatagban, mígnem egy magas hegyen álló pompás várkastélyhoz ért. Ott él a Bölcs, akit keresett. Hősünk ahelyett, hogy egy Szent Embert talált volna ott, a vár nagytermébe lépve zajos forgatagba csöppent: kereskedők jöttek és mentek, a sarkokba emberek beszélgettek, s egy kis zenekar kellemes dallamokat játszott, s egy hatalmas asztalon a vidék legfinomabb ételei sorakoztak .A Bölcs mindenkivel beszélgetett egy kicsit, s a fiatalembernek 2 óra hosszat kellett várakoznia, míg rá került a sor. A Bölcs figyelmesen meghallgatta, mikor előadta jöttének okát, de azt mondta, éppen nincs ideje arra, hogy a Boldogság Titkát elmagyarázza. Az ajánlotta neki, hogy járja körbe a palotát, és 2 óra múlva jöjjön vissza.
"De szeretnélek valamire megkérni"- tette hozzá a Bölcs, s a fiatalember kezébe egy kiskanalat adott, melyben 2 csepp olaj volt.
"Fogd ezt a kanalat, és figyelj, hogy útközbe ne lötyköld ki az olajat."
A fiú így járkált föl-le a palotában, szemét le sem vette a kiskanálról. Visszatért a Bölcshöz.
"Nos hát- kérdezte a Bölcs-, láttad a perzsaszőnyeget, kertemet, melyet 10 éven át építettem? Észrevetted a gyönyörű pergameneket a könyvtárban?
A fiatalember szégyenkezve ismerte be, hogy semmit sem látott. Csak azzal törődött, hogy ne löttyintse ki az olajat, amit a Bölcs rábízott.
"Akkor menj vissza, nézd meg világom csodáit- mondta a Bölcs- Nem bízhatsz olyan emberben, akinek a házát nem ismered"
A fiatalember már nyugtalanabbul fogta meg a kanalat, sétára indult a palotában, megfigyelve minden művészi alkotást a mennyezeteken és a falakon. Látta a kerteket körös-körül a hegyeken, a gyönyörűséges virágokat, felismerte a kifinomult ízlést, amellyel a műalkotásokat elhelyezték. Amikor visszament a Bölcshöz, részletesen beszámolt neki, arról, amit látott.
"De hol van a rád bízott 2 csepp olaj??"
A fiatalember ránézett a kanálra és látta, hogy kilöttyintette az olajat.
"Nos. Ez az egyetlen tanács, amit adhatok neked - mondta a Bölcsek Bölcse........-a Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő olajról "





