..Egyik kedvenc téli versem..-)
..nem tudom honnan, de eszembe jutott. Valószinû hogy már tettem fel máskor is, de egye csoda, itt van ujra..-)
Nemes Nagy Ágnes:
Hóesésben
Szakad a hó nagy csomóban,
veréb mászkál lenn a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet!
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatetõ?
Fatetõ!
Deszka madáretetõ!
No vidám hétvégét!:-)
Martin Buber: Az is baj, ha nincs semmi baj?
Egyik napon a bölcs rabbihoz egy férfi jött, és így panaszkodott:
- Rabbi, elviselhetetlen az életem. Hatan lakunk egy házban, s rettenetesen unalmas minden. Mondd, mit csináljak?
A rabbi ezt mondta neki:
- Tudod mit, végy egy bakkecskét, és vidd be a szobátokba. A férfi felháborodva mondta:
- Egy bakkecskét a szobába?
- Igen, igen. Tedd, amit mondtam - szólt a rabbi -, aztán egy hét múlva gyere vissza!
Egy hét múlva megjelent az ember a rabbinál, idegileg teljesen kimerülten:
- Nem bírjuk tovább elviselni. A kecskebak olyan büdös, hogy nem tudunk a szobában megmaradni.
- Rendben van - válaszolt a rabbi -, menj haza, és a bakkecskét kösd az istállóba. Aztán egy hét múlva gyere vissza!
Gyorsan eltelt az a hét is, s örömtõl sugárzó arccal jött vissza az ember:
- Ó, rabbi, milyen nagyszerû az élet! Áldott minden perc, amikor hatan együtt vagyunk, a bakkecske nélkül!
Beszélõ fák
Élt egyszer egy dombtetõn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az elsõ fa egyszer így szólt:
- Belõlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok sok drágakõvel. Külsõmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belõlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:
- Szeretnék magasra megnõni, hogy az erdõ legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez és a mennyek országához. Minden idõk legmagasabb fája lesz belõlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az elsõ fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erõs, ha kivágom, biztosan megveszi tõlem az asztalos , és nekifogott, hogy a fát kivágja. A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belõle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. - A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belõle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az elsõ fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istálóba és megtöltötték szénával.
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak.
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istálóba ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az elsõ fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét õrzi.
Ismét elmúlott sok sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belõle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: Béke veled!. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerõsebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták õt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erõs maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került istenhez mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk. Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az õ útjai kifürkészhetetlenek.
Az egér és az egérfogó - felnõtteknek
Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitõl félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbõgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bõrömrõl van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza.
Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó.
A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát.
A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erõlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szõttesének egy-egy fonala...
Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelõknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az õ csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az õ szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Õ szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az õ szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erõs szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élõ embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az õ szívébõl. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívembõl, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükbõl. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élõket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérzõ sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az õ tökéletes szívéböl és reszketõ kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd õ is kiszakított egy darabot az õ csupa gyötrelem szívébõl és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétõl dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelybõl hiányzik a szépség...
